Gabriella, we are sitting in the same boat! Egy hajóban evezünk.

 

Amikor nevet választottam a coaching tevékenységemhez bevallom meglehetősen intuitíven történt. Nevettem is magamon, hogy 20 év után az IT bizniszben, micsoda kocka nevet választottam, hiszen hányszor ültem a gép előtt és néztem, hogy a net és/vagy a VPN reconnecting… haha. De bármilyen téma jutott is az eszembe, mindig oda jutottam, milyen fontos a kapcsolódás. A helyzet kulcsa pedig mindig egy valaha-megvolt kapcsolat újra-felfedezése, felélesztése. Legyen szó önismeretről, betegségről, gyógyulásról, családról, emberi kapcsolatokról, társadalomról, természetről, állat- és növényvilágról, egyensúlyról vagy Istenről, kapcsolódni tanulunk, újra-kapcsolódni. Ez történik a coachingban és ez a tréningeken, bármikor amikor emberek „jól” vannak együtt, kapcsolódunk önmagunk, egymáshoz, pontosabban ahhoz, ami bennünk a legmagasabb és legjobb.

A koronavírus idején, mintha az emberiség tanulna újrakapcsolódni. Minderre ez a picike valami tanít minket, egy vírus. A vírus még csak nem is élőlény, de kétségkívül az ÉLET, a földi élet része. Ahogy pár hét alatt ez a kis vírus elért a föld egyik részéről szinte az összes létező országba, emberről emberre terjedve, megmutatta, hogy az emberiség egy nagy organizmus. Mindenki össze van kötve mindenkivel. Ez a kis vírus karanténba kényszerítette az országokat, egyiket a másik után. Ott találtuk magunkat a nappaliban, macinaciban videokonferenciázva kollégákkal, barátokkal, a szeretteinkkel. Olvastuk a koronavírus híreket, youtube-ról tanultuk kezet mosni, félve mentünk boltba, és a szomszédnak is csak messziről integettünk. Nem csak én, vagy te, de Budapest, Magyarország, Európa, és az egész bolygó.

We_are_all_in_the_same_boat_evezősök

A minap beszéltem egy angol kollégával: „Gabriella, we are sitting in the same boat!” Egy hajóban evezünk – mondta ő. Tökéletes pontossággal fogalmazta meg mindazt, ami napok óta foglalkoztatott. Összehozta ez a vírus a világot. Pár hónapja elképzelhetetlen lett volna, hogy Kalkuttában, Torinóban, Londonban, NewYorkban és Budakeszin ugyanaz történjen az emberekkel, ugyanazokkal a problémákkal, kihívásokkal nézzenek szembe. Mégis megtörtént. Ugyanazokon a dal átiratokon nevetünk, mossuk meg ezerszer is a kezünket, rettegünk, hogy valaki ránk köhög a boltban, együtt féltjük a szeretteinket, szenvedünk a bezártságtól, és tanítjuk otthon a gyerekeket. Sose tudtuk még ilyen pontosan itt Magyarországon, hogy min megy keresztül egy New York-i, és valaki Darjeelingben. Most ugyanazon az érzelmi hullámvasúton ülünk, kéz a kézben.

John Lenon Imagine című száma jutott eszembe és látom a Facebookon, hogy „nem vagyok egyedül” ezzel(sem): Imagine there’s no countries, It isn’t hard to do…

Képzeld el, hogy nincs mennyország
Nem nehéz, csak próbáld ki
Nincs pokol se alattunk
Felettünk csak az ég ragyog
Képzeld el hogy minden ember
Csak a mának él

Képzeld el, hogy nincsenek országok
Nem olyan nehéz
Nincs miért ölni vagy meghalni
Nincsenek vallások
Képzeld el hogy mindenki
Békében él

Mondhatod rám hogy álmodozó vagyok
De nem vagyok egyedül
Remélem egyszer te is az leszel
És eggyé válik a világ

Képzeld el, nem birtokolsz semmit
Kíváncsi vagyok sikerül-e
Nincs kapzsiság és éhség
Testvér minden ember
Képzeld el, hogy mindenki
Megosztja másokkal a világot

Mondhatod rám hogy álmodozó vagyok
De nem vagyok egyedül
Remélem egyszer te is az leszel
És eggyé válik a világ

Közben mosolygok, hiszen eddig is ugyanúgy szerettek Kalkuttában, mint New Yorkban és ugyanúgy haltak bele egy szakításba, ugyanúgy sírtak és nevettek, akartak gazdagok lenni, aggódtak a pénz vagy a karrierjük miatt, ugyanúgy gyászoltak, ugyanúgy voltak magányosak vagy örültek a családjuknak és a barátaiknak, ugyanúgy szerettek jókat enni és tiszta vizű tóba fejest ugrani. Ha nem így lenne, nem értenék Shakespeare-t mindenütt a világon. Mégis most azt hiszem megélünk valamit, amit valamiféle egység élménynek lehetne mondani. Bízom benne, hogy ez a vírus által kikényszerített összekapcsolódás el fog hozni egy új minőséget az emberiség számára és lépünk egy nagyot az egység irányába. Talán egy nap nem lesznek országok, amiért harcolni kell. Talán egy nap vigyázunk majd erre a bolygóra. Talán egy nap a friss levegő fontosabb lesz mint a profit.

Had zárjam Kurt Vonnegut szavaival, ahogy olyan tökéletesen fogalmazta meg az életről:

“We are here to help each other get through this thing, whatever it is.” / „Nem tudom, hogy ez az egész itt micsoda, de azt tudom, hogy az a dolgunk, hogy valahogy átsegítsük egymást rajta.”

We_are_all_in_the_same_boat

Ha úgy érzed támogatásra van szükséged a karanténban, kérj most ingyenes coaching beszélgetést.

 

Add Comment

Your email address will not be published. Required fields are marked *